NFL
Kiemelt híreink

BL-ben a Farkasok, hosszú út vár a Kolomposokra

13087567_1225185704177682_8523105619250706110_n

A Wolves a Vukovi Belgrádot fogadja a Bajnokok Ligájában, a Cowbells pedig a Nis Imperatori vendége lesz a CEFL-ben.

Ezen a hétvégén sem lesz a Cellect HFL, de azt hiszem a nézők dörzsölhetik a tenyerüket, mivel először láthatnak Bajnokok Ligájában magyar amerikai futball csapatot.
13087190_1024785757609554_8135967794585291410_oRáadásul nem is akármilyen rangadót láthatnak az ELMŰ sporttelepre kilátogatók, mivel a Budapest Wolves, a CEFL-ös időszakról is ismert Vukovi Belgrádot látja vendégül. E két csapat mindig is jó meccseket vívott egymással, igaz a Wolves még nem tudta megverni a szerbeket. De egy magyar-szerb párharc mindig is parázs csatákat hozott, tehát a feszültség és az izgalom garantált lesz. Kovács István együttesének az elmúlt időszakban hazai fronton nem jött ki túl jól a lépés, hiszen 1-2-vel állnak a negyedik helyen, de az osztrák Divízió I-ben 3 találkozóból 2-t behúztak, ráadásul magabiztosan verték a Bratislava Monarchs-ot. A Farkasok védelme eddig kiválóan teljesít és az offense is kezd összeállni, amely elképzelhető, hogy nemcsak megszorongatja a Vukovit, hanem meg is veri.

Fotó: JakabA Challengephoto

Budapest Wolves-Vukovi Belgrád
Időpont: május 8. (vasárnap), 14.00
Helyszín: ELMŰ Sporttelep (Budapest, Népfürdő utca 18-20)
Belépő: 1500 Ft (16 éven alul ingyenes)

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Örülök, hogy elsők vagyunk abban, hogy magyar csapatként először szerepelünk Bajnokok Ligájában. Aki már játszott a Vukovi ellen az tudja, hogy a két gárda nem szokott unalmas meccseket vívni. A hazai pálya és a szurkolók egyértelműen sokat jelentenek nekünk, és úgy gondolom, hogy a győzelemre is van esélyünk. A Vukovi is ugyanazzal küzd, mint mi, folyamatosan változik a keret, ők is jó képességű játékosokból állnak, de volt már ennél erősebb csapatuk is szerintem. Az biztos, hogy az idei évben a legjobb formánkat kell mutatnunk. Igyekszünk nemcsak megszorongatni őket, de megverni, hogy Milánóban a továbbjutásért játszhassunk.

 

A CEFL-ben javítani készül a Budapest Cowbells, amely ezúttal idegenben játszik, a Nis Imperatori vendégeként.
1c33010d9d211cc462451cb43c9f0384eb983ebbA Kolomposok legutóbb az utolsó negyedig vezettek a szerb bajnok GAT Novi Sad Dukes ellen, de az eladott labdák megbosszulták önmagukat és végül kikaptak 19-37-re. Ettől függetlenül a fővárosiak megmutatták, hogy van helyük a CEFL-ben. Hosszú út vár Karim Trabelsi legénységére, amely Szerbia legdélibb részére kénytelen menni, ez pedig rendesen leterheli a játékosokat. Ettől függetlenül jó eséllyel győzelemre pályázik a Cowbells, hiszen a Nis eddig minden meccsét elvesztette, a Novi Sadtól 49-6-ra kaptak ki hazai pályán, a Vukovi pedig 77-et vitt és egyet sem engedett Belgrádban. De természetesen ez majd a pályán dől el.

Fotó: Váradi Barna és Király Etelka
Forrás: mafsz.org

Nis Imperatori-Budapest Cowbells
Időpont: május 7. (szombat), 15.00
Helyszín: Cair Stadion melletti műfüves pálya (Nis, Brigade 9)

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Nagyon keveset tudunk az ellenfelünkről, de az importjaik ügyesek. Viszont szerintem a Nis egy verhető csapat, így szeretnénk az első idei győzelmünket megszerezni a CEFL-ben. Sajnos, azért vannak sérültjeink, de ami nagyon fárasztó lesz, az az utazás, mert Szerbia déli részére kell buszoznunk. A lényeg, hogy négy negyeden keresztül jól kell játszanunk, mert ha vezetünk, akkor az idő nekünk fog dolgozni.