NFL
Kiemelt híreink

A Gladiátorok megállították a „one-man show”-t

Így örült Szép Gábor a győzelmet érő touchdownnak (Gellén Judit)

A Gladiators 2 hosszabbításban, a Sparks rendes játékidőben nyert a FEZEN Divízió II-ben.

Az elmúlt hétvégén nem maradtak el az izgalmak a harmadosztályban, hiszen aki Rákócziújfalura látogatott, az a körmét lerágta, mivel a MEAFC Lions közel járt első sikeréhez, de végül nem sikerült összehozni.A támadósor még pont időben kapcsolt a Lions ellen (Gellén Judit)

A cívisvárosiak a mérkőzés elején elvesztettek egy labdát, amit végül az Oroszlánok összeszedtek és kihasználtak. Kormos Sándor, a Lions kanadai-magyar játékosa egy mezőnygóllal meg is szerezte a vezetést csapatának (0-3). De a Gladiátorok visszavágtak. Az első meccsén visszafogottan teljesítő Kondorosi Attila ezúttal remek napot fogott ki és végül egy TD-passzal látta el Szép Gábort. Ezt követően Kondorosi Harsányi Alexet is megtalálta egy két pontot érő átadással (8-3). A második negyedben a Lions támadósora beindult és két Kormos-touchdownnal visszaszerezték a vezetést, és nyolcpontos előnyre tettek szert (8-16).Nagy volt a küzdelem a győzelemért (Gellén Judit)

A harmadik negyedben a hajdúságiak el kezdtek felzárkózni és Kathy Róbert révén egy futott TD-vel visszajöttek a meccsbe (14-16). De az igazi izgalmak az utolsó negyedre maradtak. A Lions egy újabb futott TD-vel elment ismét nyolc pontra (14-22). Ám a Gladiators-nak sikerült felállnia a padlóról. Ismételten Kathy Róbertnek sikerült egy megiramodás után touchdownt szerezni a negyedik negyed végén, de itt egy kétpontosra volt szükség a hosszabbítás kiharcolására, ami sikerült is, miután Kondorosi Szűcs Zoltánt találta meg egy kiváló átadással (22-22). A végén Kormos egy 80 yardos visszahordással közel állt ahhoz, hogy együttesének még rendes játékidőben megszerezze a győzelmet, de a Gladiátorok védelme Zabolai Dániel és Nagy Levente közreműködésével az utolsó pillanatban visszaszerezte a malacbőrt. Jöhetett a ráadás. Itt pedig az arany-feketék kezében volt a találkozó, viszont ismét Kondorosi parádézott és egy negyedik kísérletes akciónál megtalálta Szép Gábort, aki hatpontosa után az extrát is belőtte (29-22). Az Oroszlánok még visszatámadhattak volna, de a hajdúságiak védelme kitartott, így meglett az első siker a Divízió II-ben.

A Gladiators 2 legközelebb május 21-én a Jászberény Wolverines otthonába látogat, míg a MEAFC Lions pedig május 29-én a Győr Sharks 2-t fogadja.

Fotók: Gellén Judit

Gladiators 2-MEAFC Lions 29-22 h.u. (8-3, 0-13, 6-0, 8-6, 7-0)
Pontszerzők: Szép Gábor, Kathy Róbert 2-2 TD, Harsányi Alex, Szűcs Zoltán 1-1 2 PT, Szép Gábor 1 XP, illetve Kormos Sándor 3 TD, 1 FG és 1 XP.

Kálmán Attila, a Gladiators 2 edzője: Az első félidőben, miután átvettük a vezetést, egy kicsit leállt a csapat. Az offense szinte csak a büntetéseket szedte, nem pedig a yardokat, a védelem pedig tartotta magát, ahogy tudta. A szünetben volt egy ki fejmosás és a második félidőben mintha kicserélték volna a csapatot, de több pontot is szerezhettünk volna, és akkor nem jutottunk volna el a hosszabbításig. Izgalmasra sikerült a vége, de végül miénk lett a győzelem. Az Eagles meccshez képest sokat léptünk előre, remélem, hogy ez a siker nagy lendületet ad a csapatnak a továbbiakban.

Molnár Norbert, a MEAFC Lions szakosztályvezetője: Nagyon szoros mérkőzésen vagyunk túl. A játékosokat dicséret illeti, mert végig küzdöttek, rengeteg kiélezett helyzet volt, amikor egy kicsi szerencse kellett volna, vagy egy kicsivel jobb munka és akkor más a meccs végeredménye. Offense oldalon Kormos Sándort emelném ki újra, rengeteg sikeres futása és TD-je volt, a defense oldalon pedig Zsitnyánszki Róbertet, sokszor a támadófal mögött hatástalanította az ellenfél futóját. A Gladiators 2-nek gratulálunk a kiélezett meccsen megszerzett győzelemhez!

 

A FEZEN Divízió II. további eredményei:

Dabas Sparks-Jászberény Wolverines 42-14 (20-0, 16-0, 6-7, 0-7)
Pontszerzők: Lőwy Ákos 4 TD, Garajszki Ádám, Tóth Gábor 1-1 TD, Makó Bence 1 FG, Bíró Krisztián 3 XP, illetve Kádár Gergő 2 TD, Magyar Balázs 2 XP.13211050_10206135455497629_746299811_o

Fotó: Bese Zoltán
Forrás: mafsz.org

Bíró Krisztián, a Dabas Sparks vezetőedzője: Nagyon büszke vagyok a csapatra, mivel 2 negyeden keresztül szinte tökéletesen játszottunk. Ennek köszönhetően az első félidő végére sikerült eldöntenünk a találkozót. Ez sajnos meg is látszódott a második félidei játékunkon. Ott már nem tudtunk úgy koncentrálni, ahogy kellett volna és kiengedtünk. Ezen mindenképpen javítanunk kell, mert ez nem az a sport, ahol ez megengedhető. Pozitívum volt még, hogy az első játékrészben nagyon jól használtuk ki a lehetőségeinket. A második félidőben még a cserék és újoncok is szóhoz tudtak jutni. Ezt nagyon fontos és jó dolognak tartom egy ilyen rövid bajnokságban! Minden elismerésem a Jászberényé, hogy ilyen kevés emberrel becsületesen és sportszerűen végig küzdötték a találkozót. Ráadásul két nagyon látványos TD-t is szereztek. A mai naptól kezdve csak előre nézünk és készülünk a Crushers ellen.

Balogh Kornél, a Jászberény Wolverines vezetőedzője: 22-en mentünk, tudtuk hogy nehéz lesz egy jó passzban lévő csapat ellen. Tudtuk mit fognak játszani, a védelmünk fel is készült, és rögtön az első félidőben 2 interceptiont fogtunk, de annyira hiányosak voltunk, hogy nem tudtunk mindenhol helyt állni. Támadó sorban gyakorlatilag irányító nélkül érkeztünk, és kényszermegoldásokkal kellett támadó játékot produkálnunk, nem egy ember pedig az egész meccset oda-vissza játszotta. Egy labdavesztés utáni dabasi pontszerzésnél annyira szétestünk, hogy az ellenfél ezt kihasználva teljesen irányította az első félidőt. Sajnos, így a korai mercy rule is ellenünk dolgozott, hiába kezdtünk el felzárkózni, mindkét félidő az ellenfél térfelén ért véget a mi támadásunkkal, pontszerzés nélkül. A Sparks megérdemelten győzött, ezen a meccsen, jobb csapat voltak, mi pedig tanulunk a pozitív és negatív élményekből, és tovább hajtunk a rájátszásért.